2014. október 20., hétfő

Udvariaskodás, buszon, boltban, bárhol – Nottingham

Ha valaki leszáll a buszról, megköszöni az útját a buszsofőrnek. Minden egyes ember, egyenként Thank You-zik, libasorba egymás után, ahogy azt megszokhattuk tőlük. Végállomáson leszállni utolsóként kész agyrém. Érdekes, még az Intercultural Communication tanárom, Donna is megemlítette: gondoljunk csak bele, milyen megterhelő lehet minden egyes köszönetnyilvánításra reagálni valamit. De ha az egyik utas véletlenül nem köszönne, akkor mekkora felháborodás lenne, magában az a buszsofőr illetlennek nyilvánítaná az embert.
Ezt a fajta udvariaskodást észrevettem már számtalan helyzetben. Boltban, utcán, iskolában. Folyamatosan elnézést kérnek. Nekik mész véletlenül, ők fognak ’Sorry-t’ mondani. Hogy miért? Órán erre is megkaptuk a választ. Hogy védjék saját arculatukat. Persze ezt nem itt hallottam először.
Emlékeztek Ting-Toomey 1988-as arculatmentés elméletére?
Arculatnak hívja énképünk társas helyzetben való kivetítését, a nyilvánosság számára megjelenített énünk, ahogy szeretnénk, hogy a másik lásson bennünket. Felhívta a figyelmet arra is, hogy kulturális közegünk erősen meghatározza, milyen az arculatfenntartásunk típusa, és hogyan kezelünk konfliktusokat. Az elmélet a kollektivista és individualista kultúrák közötti különbségen alapul, és kapcsolódik hozzá még Edward T. Hall kontextus függő kultúráinak megkülönböztetése is. Ezek mentén a kulturális különbségek mentén találta ki Ting-Toomey az ő észrevételeit.
Az angolok tipikusan arculatmentők. Nem kerülnek konfliktusba, mert nem hagyják, hogy kialakuljon. Inkább elnézést kérnek, azokért a dolgokért is, amik nem az ő hibájuk. Érdekes, mert Ting-Toomey ezt a stílust a kollektivista társadalmak technikájaként írja, míg én inkább mondtam volna erre a nemzetre azt, hogy individualista.
Ebből a helyzetből is tisztán látszik a már előbb említett kinti tanárom sokat említett mondata: Neither black, nor white, vagy legyünk kritikusak, vizsgáljunk felül mindent nyugodtan, és kérdezzünk, mert ’No question is a stupid question….’
Nálatok ez hogy megy?

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése